Bulldogságunk története

Ennyit kaptunk a mamival, ugyanis csak áprilisban utazik. Személy szerint én, örülök ennek, mert megszerettem ezt a kis radar-fülűt. Ha a mi kutyánk lenne, tuti Radar lenne a neve. =)

Így aztán vasárnap Pocokkal együtt segített nekünk kertészkedni, mindig láb alatt voltak és széttúrták az összegereblyézett száraz tuja leveleket, ágacskákat és egyebeket. Értő figyelemmel bámulták az ültetéseket, labdáztak, csontot rágtak, szaladgáltak, szóval élvezték a jó időt, a tavaszt. Ahogyan mi is élvezzük, egyre több időt kint töltvén a szabadban. Azt hiszem, Csengő fel sem fogja, hogy nem marad velünk örökre, de jobb is, legalább nem szomorkodik, mert láthatóan jól érzi magát itt. Persze én ennek nagyon örülök és majd rettentően hiányozni fog, de nem most. Majd csak egy hónap múlva és az még messze van. :)

Vírusok miatt újra kellett telepíteni a laptopot, azóta még nem teljesen állt helyre a rend, de előbb, vagy utóbb lesznek képek is újra. :) Addig is kitartás és gyönyörű tavaszt nektek!

Bizony, lassan búcsút kell vennünk a mi kis mamikánktól, akármennyire is megszerettük őt. Bízunk benne, hogy egy boldog élet vár rá 1000 km-rel távolabb, egy szerető otthon, ahol öreg napjai, évei békességben és kutyához méltóan telnek majd.

Hogy hogyan is telnek az utolsó napok? Nos, vasárnap például a veresegyházi medveotthonban voltunk, az Ébresztő névre keresztelt családi rendezvényen. Voltak szánhúzó kutyák, kommandós kutyák, cerbis kutyák, látogató kutyák, bentlakó macik és farkasok, lovak és pónik, volt erőember, cukor és csokoládé, sétavonatozás, meg ami ilyenkor szokásos. Pocok és Csengő nagyon élvezték a felhajtást, bár a medvék nem különösebben csigázták fel az érdeklődésüket, de a pónikkal például nyelves puszit is váltottak. :)

Ismerkedetek minden kutyussal, akivel csak lehetett, gyerekekkel is, ha a szülők engedték (persze ismét volt egy nagymama, aki a kisunokának előadta, hogy Jujujj! Nézd csak, a kutyus is mérges! Annyira ledöbbentem, hogy elfelejtettem helyreutasítani az elmegyroggyant nagymamát. Pedig máskor mindig megteszem, mert lássuk be, elég sci-finek hangzik, hogy egy kölyök bulldog és egy fogatlan, öreg franci megesznek egy kisgyereket ebédre. De fajtafüggetlenül is baromságnak tartom az emberpalántákba beledrillezni a kutyáktól való rettegést. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy begyűjtsön néhány kutyaharapást élete során az ember. Ráadásul mitől fosztja meg magát azzal, hogy sosem él együtt kutyával!). A macifarm körbesétálása után örömest húztak a kocsi felé a lányok, jelezvén, ennyi élmény egyszerre éppen elég is volt. :)

Hétfőn délelőtt a váci Duna-parton sétáltunk a nagy szélben, Csengő hátracsapta a vitorla füleit, nehogy belekapjon az orkán és elrepítse egy messzi kontinensre. =)

Délután pedig együtt kertészkedtünk itthon, így mamikánk megdöntötte a saját, egyhúzamban kint tartózkodási rekordját, ami eddig 20 perc volt, most viszont több órára rúgott. Olyan jól kifáradt, hogy ma délelőttig aludt egyfolytában.

Ma pedig elkísért a műkörmöshöz, ahol bekuckózott a térdeplőszék térdelő részére és onnan kukucskált kifelé, miközben rá jellemző módon horkantgatott időnként.

Később elvittem egy macskás helyre, hogy bebizonyosodjon, nem szerepelnek a cicvarekok az étlapján, a leendő gazdi megnyugtatására. A két macska ugyan halálra rémült tőle és fújtak, köpködtek, morogtak, meg persze bebújtak az ősszes létező bútor alá és mögé, de Csengőben nem éledt fel a vadászösztön, csak a kíváncsisága, hogy mik ezek a hangoskodó izémicsodák? :D

Még van pár napunk, azokat kiélvezzük és aztán jön a könnyes búcsú, de a szívünkben örökre lesz egy kis ficak, csak neki.

Közeledik a napja, hogy Csengő elhagy minket, hiányozni fog. Ám majd jön helyette más, akinek szüksége van némi családi környezetben eltöltött rehabilitációra, mielőtt új életet kezdene egy új, felelősségteljes és szerető gazdi, vagy család mellett. Addig is jöjjön két videó, amiken Pocok és Csengő kötélhúzásost játszanak. :)

Az én pici bébikém első tüzelésével ünnepelte hetedik hónapját és én, bevallom, kicsit megkönnyeztem a dolgot. Elérzékenyültem, hogy milyen hamar nagylány lett, holott mintha tegnap lett volna még, mikor akkorácska volt, mint egy nagyobb egér, vagy egy bébipatkány, csak persze sokkal gyönyörűbb. Nem sokkal később volt szerencsém újszülött németjuhászokhoz is, nos ők valóban egészen patkány-szerűek. Már elnézést a fajtáért rajongóktól. :)

Szóval újabb lépést tettünk a felnőtté válás útján, bár ettől semmi sem változik, vagy talán valami mégis. Szembesülnöm kell vele, hogy bizony az idő telik, múlik és semmi sem tart örökké, a bulldog gyerekek is felnőnek, ahogyan az ember gyerekek is, csak jóval gyorsabban. Persze Pocok az én pici babám marad egész életére, s most éppen úgy dajkálgatom és kényeztetem, mint 2-3 hónapos korában, és ugyanígy fogom akkor is, ha megvénül. Ő meg pontosan úgy cumizik éjjelente elalvás előtt, mint eddig, csak ezekben a "nehéz napokban" bugyiban kell aludnia. =)

A képek sajnos telefonnal és este készültek, a minőségükön meg is látszik, azért a bugyi divat kivehető rajtuk. :)

Ebben a posztban szinte csak képek lesznek, a többségükért Zsargalnak tartozunk köszönettel. Tehát köszönjük. :)

Az utolsó három képet mi kattintottuk otthon, még a szülinapozás közepette.

És akkor jöjjenek a képek!

Annyira aranyosan mókás ez a kép, hogy muszáj vagyok megosztani veletek, noha nem bulldogos. :)

Még szombat este bepótoltuk az elmaradt születésnapot, mivel Pocok már túl volt a kontraszt anyagos röntgenen és - ha csak diétásan is - újra ehetett.

Bio bárányos konzervből volt a torta, házi készítésű keksz díszítésekkel, és természetesen gyertyával. A párom felfújt néhány Happy Birthday! felíratú lufit is Csengőnek, amik közül a túlélők máig a nappaliban gurulásznak ide-oda. :)

Ki is derült azonnal, hogy Pocok fél a lufiktól, napok alatt sikerült csak megbarátkoznia velük, de különösebb játékra most sem csábítja őt egyik léggömb sem. Csengő eleinte tökéletesen érdektelennek mutatkozott irántuk, majd a torta elfogyasztása után megszaglászta, hátha ehetőek. Vasárnap már hajlandó volt ugrálni utánuk a levegőbe, nagyon kis mókás volt. :)

Speedy viszont teljességgel a lufik rabja, de ezt már tudjuk róla régóta. Addig nem nyugszik, amíg az összeset le nem gyilkolhatja, ám sajnos ezt nem engedélyezzük neki, pláne nem egyszerre. :) Időnként kap egyet-egyet, kiélheti rajtuk a vadászösztönét, ha már a macskák kergetésének útját állja a kerítés. :)

Lady pedig inkább a szappanbuborékokra gerjed, de azért lufikkal is eljátszik, korát meghazudtoló módon.

A tortára visszatérve, amint az a képeken is látszik, Csengő és Pocok körbeülték az asztalt és nehezen tudták kivárni a fényképezés végét, annyira vonzónak találták a finomságot. Dícséretükre válik, hogy ennek ellenére nagyon szépen ültek/álltak a székeken, amíg meg nem kapták a részüket, amit immáron a saját tányérjukból és nem az asztalnál fogyaszthattak el. Panasz nem érkezett a tortára, tehát gondolom valóban ízlett nekik. :)

Boldog születésnapot Csengő! :)

Aki kiállítási beszámolót vár, bizonyára csalódni fog most. Beszámoló lesz ugyan, de nem a kiállítási eredményekről, hanem inkább az élményről, amit Pocoknak jelentett mindez, nézőként.

Eleinte kicsit sokkolta őt a hatalmas tömeg, gyakorlatilag szinte lépni sem lehetett és egy kör után már húzott az ajtó felé, hogy ő bizony immáron inkább hazamenne, de nem hagytuk ennyiben a dolgot. Kerestünk kisebb népsűrűséggel megáldott helyeket és persze jól megsimogattam, megdicsérgettem a kisasszonyt, így lassan megnyugodott, majd elkezdett érdeklődni a többi kutyus és ember iránt. Szokás szerint persze lépten, nyomon akadt valaki, aki megsimogatta, megszeretgette, ez cseppet sem volt ellenére természetesen. :)

Miután elbeszélgettünk az eblepetes.hu webáruházat is üzemeltető fiatalokkal (szintén bulldogosok, naná) és megcsodáltuk élőben is, amiket többnyire csak neten látunk (kivéve azokat, amiket már megrendeltünk onnan =)), megpróbáltunk a ringek felé orientálódni, hátha látunk is valamit.

Ekkortájt találkoztunk össze Zsargalékkal, igy legalább megtudtuk, hogy a bulldogokról már gyakorlatilag teljesen lemaradtunk. Kicsit bántam a dolgot, de a kiállítás hangulata ennek ellenére is elérte nálam a megszokott és elvárt adrenalin szintet, kiváltotta a már-már fokozhatatlan lelkesedést.

Pocok pedig rátalált a tökéletes játszótársra egy argentín dog gyermek személyében, aki oly lusta természetű, hogy szinte végig feküdt, míg ment a birkózás, azt a látszatot keltve, hogy a kis angol bulldog még az argentín dogot is lenyomja. :)

Miután kijátszották magukat, Pocok szentelt értékes figyelméből egy keveset a legújabb hódolójára is.

Mi pedig megcsodálhattuk a legszebb tibeti masztiffokat, agarakat, berni pásztorokat, kaukázusikat, közép-ázsiai juhászokat, némi nyaknyújtogatás árán a magyar vizslákat és uszkárokat, valamint néhány társasági kutyafajta jeles képviselőit, basset houndokat, ír farkasokat (akik ugyan szintén agarak, de mégis), és még számos különböző fajtájú gyönyörűséget.

Pocokról Zsargal is készített néhány fotót, amikből szintén csemegézek majd, ha eljutnak hozzám. :)

Az élményen túl gazdagabb lettem Nagy Bandó András legújabb, Egyik kutya, másik is című, dedikált könyvével. Nagyon jópofa, vicces versek vannak benne, 170 kutyafajtáról, önvallomás formájában. Mindenkinek szeretettel ajánlom elolvasásra. :)

A kiállítás legérdekesebb, show-elemekben bővelkedő részét már nem vártuk meg, mivel mindannyian nagyon elfáradtunk. Mindenesetre már a kilépés pillanatában elkezdtem izgatottan várni a miskolci CACIB-ot, bár addig még aludni kell jó néhányat. :)

Lefújtuk este Csengő mami buliját, de persze néhány nap múlva megtartjuk. Az ok persze Pocok. Úgy tűnik, hogy lenyelt valami idegen tárgyat, majd ma a röntgenen kiderül, így koplalásra van ítélve ma estig. Most persze minden áron enni szeretne, mintha tudná, hogy nem lehet. Máskor bezzeg én könyörgök neki, hogy egyen. Ez olyan "murphys". :)

Azért adtam 2 kekszet Csengőnek, hogy érezze a törődést, nagyon ízlett neki. Büszke is vagyok magamra. =)

A legújabb mutatványa pedig az étkező székekre felugrálás. Mindkét bulldog olyan, mint az Órarúgógerincű Felpattanó, legalábbis én még ilyen ugri-bugri kutyákat nem láttam. Pláne bulldogban. :) Csak éppen amíg Pocok lelóg a székről minden irányba, Csengő kétszer is elférne rajta. Hiába, ő csak 6,5 kiló. Illetve remélem már kicsit több, mert ez egy hétfői adat, amikor ugye varratszedésen voltunk vele. Pocok azonban most fogyott kicsit, és ma tovább fogy majd az egész napos nem-evésnek köszönhetően. Túléli persze, hiszen alapvetően nem sovány, sőt. :)

Mindenesetre este okosabbak leszünk és remélhetőleg hétvégén be tudjuk pótolni Csengő szülinapját.

Holnap pedig irány a kiállítás, remélem Pocok megint élvezni fogja. :)

Csengő mami ma lett hét éves, tehát szülinapozunk. Éppen kekszet sütök nekik, majd kiderül milyen lesz, de azért leírom a receptjét, hátha kedvet kap valaki. :)

2 ek. teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt, 1 ek. olíva olaj, 1,5 ek. aprított petrezselyem, 2 ek. tejföl, 5 dkg reszelt sajt, 1 egész tojás. Ezeket mind jól összekeverjük és sütőpapírral bélelt tepsire adagoljuk kiskanállal, tallér formájúra ellapogatva az adagokat. 200 fokra előmelegített sütőben sütjük meg és elvileg a sütőben kell hagyni kihűlni. Nekem ez az adag 2-3 tepsire elegendő, így nem várom meg, hogy a sütőben hűljön ki, lehet, hogy emiatt nem lesz olyan ropogós. Majd utólag megírom. :)

Torta is lesz ám, ami bárányos bio konzervből készül, a házi kutyakeksz lesz hozzá a dekoráció és természetesen gyertyát is teszünk rá. No, nem hetet, csak egyet, a jelzést kedvéért, meg mert a kutyák annyira nem rajonganak a tűzért.

Pocok és Csengő egyelőre, mit sem sejtve alszanak a helyükön, Pocok időnként forgolódik, mint a grill malac, Csengő ugyanabban a pózban 2 órája. Édesek nagyon. :)

Tegnap labdáztunk Pocokkal, nagyon ügyesen apportíroz, persze mindig jól megdicsérem. Csengő viszont elirigyelte a sok simogatást és fogott egy labdát, odadöcögött hozzám, hogy most őt is meg lehet ám szeretgetni. Persze a labdát esze ágában sem volt ideadni nekem, így aztán eldobni sem tudtam neki. Peckesen járkált, szájában a lasztival és percenként odaszaladt hozzám a jól megérdemelt dicséretért. =) És még mondja valaki, hogy buták a bulldogok. :D

Képek és beszámoló a szülinapi buliról holnap várható. Maradjatok velünk! :)

Múlt szombaton, a Noé Állatotthon Bulldog fajtamentésének köszönhetően, hozzánk költözött Csengő. Csengő 7 év körüli, nagyon elhanyagolt állapotban lévő, francia bulldog hölgyemény, aki ideiglenesen gyarapítja családunkat, amíg helyre rázódik és megtalálja új, szerető gazdiját. A régi sajnos nem kereste, de nehezen is tudna elfogadható magyarázatot adni arra, miért is került ilyen állapotba a kutya. Hogy milyenbe? Először is csont sovány (volt, de már hízik szépen =) ), másodszor több helyen nincs rajta szőr, például a farkán, a homlokán, azért persze elletni szükséges volt, ki tudja hányszor? :(

Csengő egyébként nagyon kedves, bújós az emberekkel, a többi ebbel viszont igyekszik dominánsan viselkedni. Pocokkal a mai napig is még csak folyamatban van a megbarátkozásuk, többször összekapnak naponta. Bár nem vérre menően, inkább csak ugatnak egymásnak, azért idejekorán leszerelem őket, biztos, ami tuti. Lehet, hogy sosem lesznek a legjobb barátnők, de ha elviselik egymást, az már elég. Mindenesetre szoktak játszani is együtt, ez jó jel. :)

Szinte azonnal elfoglalta Pocok babzsák párnáját, azóta is azon szundizik, neki épp a mérete. Első nap rengeteget ivott, már elkezdtünk aggódni érte, de talán csak amiatt volt ez, hogy pénteken ivartalanították. Azóta normalizálódott a helyzet. Ami pedig az evést illeti, hát aligha volt hozzászokva a pocija a minőségi táphoz, mert még csak most múlik tőle a hasmenése, ellenben a szőre máris puhább és fényesebb (szombaton még olyan sprőd és fénytelen volt szegénykének), az elviselhetetlen bűze is kezd elmúlni, pedig fürdésről szó sem lehetett, ugye. Napról napra jobban van, szemmel láthatóan és egyre bátrabb, okosabb, ugyanis időnként már hajlandó kikéredzkedni a kertbe, ha dolga van. :) Rengeteget alszik, de nem baj, mert Pocok is ilyen.

Na és a horkolás! Nos, amíg csak Pocok horkolt nekünk, nem tudtuk mi is a horkolás valójában. Csengőtől ugyanis még az ablaktáblák is remegnek. :D Noha ébren is tud akkorákat horkantani, hogy egy laikus a szívéhez kapna, mondván most fullad meg a kutya, holott. Nagyon cuki röfögő, hörgő-morgó, horkoló gép. Bízom benne, hogy igazán boldog élete lesz még, olyan ember, vagy család mellett, aki megérdemel egy ilyen szeretettel teli, bújós, puszilkodós kis állatot. Mert ezt bizony ki kell érdemelni! Ő is réges rég megérdemelte már a méltó életet, csak valaki elfelejtkezett erről, no meg arról is, hogy a kutya nem használati tárgy, hanem élőlény. Csodálatos számomra, hogy mindennek ellenére töretlen Csengő bizalma az emberekkel szemben.

Igen, elválaszthatatlanok vagyunk Pocok meg én. Ő tökéletesen meg van győződve róla, hogy nincs a világon olyan elfoglaltság, amelyben ő ne vehetne részt mellettem. ( Szerintem van. =) ) Például amikor fürdöm, a kád elé fekszik, vagy bevonul a ketrecébe, ami szintén a fürdőszobában van felállítva, esetleg felugrik két első lábával a kád szélére és kukucskál befelé. Pedig nem túl egészséges a hátsó lábakon pipiskedés. Egyszer, amikor még kisebb volt, betettük magunk mellé, mikor együtt pancsoltunk a párommal, arra számítván, hogy amint víz éri, sürgősen ki akar majd menni. Hát fenét! Még meg is volt sértődve, amikor teleportáltuk a fürdővízből. Október legvégén, egy kevésbé hideg napon pakoltuk el télre a medencét a kertből, Pocok persze tiszta erőből tapicskolt a bokáig érő vízben is. Azt hinné az ember, hogy újfundlandi vér csörgezed az ereiben. :)

Majd nyáron meglátjuk, mennyire komolyak a víz iránti gyengéd érzelmei. :)

Másik mániája a rágás, mint minden kiskutyának. Eleinte (hiába a soknál több játék) leginkább a kezünkön, lábunkon gyakorolt, pici, tűéles fogacskáival. Néztünk is ki úgy, mint aki egy csapat vadmacskával hált. :) Mostanában, mióta kicserélte a fogazatát, inkább a játékait rágcsálja, de némelyiket olyan erővel, hogy csodálkozom azon, még épen vannak. E percben épp egy lyukacsos, piros, gumilabdát koptat. Odakint viszont szakad a hó, már megint.

Az elválaszthatatlanság részét képezi az is, hogy természetesen együtt alszunk, bár ez nem volt így első perctől kezdődően. Előbb meg kellett győzni a páromat, hogy elférünk hármasban is a franciaágyon. :)

E jeles félévforduló alkalmából, gondoltam mesélek Pocok első fél évéről olyasmiket, amik eddig kimaradtak. Talán kezdjük a viccesekkel.

Pocok (miután elhangzott, hogy "közösségbe mehet") sokfelé járt már velem, ennek kapcsán pedig sok emberrel találkozott. Nézték is őt mindenféle fajtájú ebnek, csak éppen bulldognak nem nagyon. Volt például boxer, masztiff, francia bulldog és még bernáthegyi is, bár ez utóbbit fel nem foghatom ma sem.

Egyik délután a Pólus Center előtt vártuk a páromat, amikor az egyik ott dolgozó hölgy cigiszünete közben beszédbe elegyedett velünk. Megpróbálom felidézni a párbeszédet.

- De aranyos, ő már öreg, ugye?

- Nem igazán, 4 hónapos.

- Nahát?! Akkor francia bulldog?

- Angol... :)

- Miért csinálja ezt a rángatózást és hörgést? (Tudniillik Pocok teljes erőbedobással próbálta eladni magát, riszált, szuszogott, röfögött, egy bulldogot ismerőnek ezek teljesen normális életfunkciók.)

- Csak örül és csóválja a farka helyett az egész fenekét.

- Nekem otthon egy cicám van...

- Értem, ez mindent megmagyaráz. :)

Ne higgyétek, hogy oly vérmesen utálnám a macskákat, de egy csendes cicushoz szokott embernek persze, hogy furcsa egy röfögő bulldog.

Ugyanekkor történt, hogy egy kedves házaspár felismerte benne a bulldogot, megsimogatták, megdicsérgették, majd fény derült a jó szemük okára is: 3 bulldogjuk van otthon.

Abban az időben Lady nyakörvét adtam rá többnyire, mivel az egy könnyen állítható Rogz nyakörv, de rajta van Lady bilétája is, így néhányszor nekem szegeződött a kérdés, némi rökönnyel: Ladynek hívják?!

Nem, válaszoltam olyankor, ez nem az ő nyakörve. Azt hiszem, ezzel sem lettek kisegítve a kérdezők, de hát. :)

Egyébként megfigyeltem, hogy általában csak azok ismerik fel a fajtát, akiknek van/volt, bulldogja, de legalábbis a közelükben megtalálható minimum egy. A többiek nem tudják hová tenni ezt a jelenséget, akár még földönkívüli lénynek is nézhetik. :)

Egyszer a volt munkahelyemre is bevittem őkisasszonyságát, ahol nyomban 30 ember ugrálta körül és simogatták, fütyültek neki, húzták-vonták. Szerencsére jól viselte, igazság szerint úgy tűnt, élvezi is. Még erősen férfi-párti volt, így bármelyik fiú után szivesen rohant, tökéletesen megfeledkezve rólam.

Egyetlen kis afférja volt, az üvegajtó. Szegénykém sehogyan sem értette, hogy ha nem lát semmi akadályt, akkor mégis minek megy neki teljes erőből? Egészen felbosszantotta volna magát, ha nem csalogatom ki az ajtó mögül. :)

Mai napig jobban szereti a férfiakat, mint a nőket, máskülönben, de mindenkinél is jobban engem szeret, szerénytelenség nélkül állíthatom. Mivel az érzés kölcsönös, így nincs vész.

Rendkívül éberen tud aludni napközben, a hirtelen zajokra ugatással reagálva. Ez nem épp bulldog-vérre utal, inkább valami kis hisztis terrierre, de ha igazán mélyen elalszik, ágyút sütögethetünk a füle mellett. Gyanús nekem, hogy azért ez a kifinomult hallás, mert alapvetően csendes, nyugodt helyen lakunk, különösebb zajok nem zavarják nyugalmunkat. Pláne télen. Ámbár a kocsiban is jókat tud horkolni a leányzó. :)

Kedvenc séta-terepünk a váci Duna-part, ahol mindig lehet találkozni más kutyákkal és kisgyerekes családokkal. Utóbbiakat időnként meg kell győzni, hogy egy pár hónapos kölyök bulldog nem valószínű, hogy lerágja a gyermekük fejét, karját, bármijét, mint ahogyan ők gondolják. Sőt, egy felnőtt bulldogtól is távol áll az ilyesmi viselkedés. Többnyire sikerül is a meggyőzés, a gyerkőcök és Pocok legnagyobb örömére, így kitombolhatják magukat.

A leendő gyermekünk már az anyaméhben be lesz oltva bulldog-mániával, az szinte bizonyos. Annyival szerencsésebb lesz nálam, hogy nem kell majd közel 30 éves koráig várnia az első bulldogra, nyugodtan felnőhet néhánnyal. :) Azt hiszem, várom ezt az időszakot.

Kicsi Pocorkányomnak pedig boldog feledik születésnapot és remélem, hogy még nagyon-nagyon sok születésnapját - egészet és felet is - ünneplünk együtt!

Arra gondoltam, hogy amíg megfő az ebéd, az isteni illatok közt írok újra Pocokról. Nem könnyű, mert minduntalan elvonja a figyelmem a tűzhely, de azért nem adom fel. :)

Az egyik kevésbé kellemes élményünk jutott épp eszembe, megosztom veletek. Tavaly tél elején egyik vizitünk alkalmával azt mondta az állatorvosunk, hogy van néhány befelé forduló szempillája Pocoknak, amiket jó lenne eltávolítani, mielőtt megsértik a szaruhártyáját.

Kaptunk egy időpontot, amikor is elvittem kicsi virágszálamat a kauterezésre. Doki azt mondta, várjam meg nyugodtan, körülbelül fél óra alatt végez. Természetesen bódításban történt a beavatkozás, az orrom előtt kanülözték be a kis lábát, szerencse, hogy nem ájultem el. Pocok viszont bulldoghoz méltón hősies volt, hiszen meg sem nyikkant.

Nos, a fél órából majdnem másfél lett, kicsit megszenvedett a doki azzal az 5 db szempillával, de azt mondta, hogy csak akkor van értelme ennek, ha magától kiesik a szempilla, nem pedig ő kihúzza. Utóbbi esetben ugyanis visszanő.

Eddig ez volt a legeslegnagyobb "probléma" Pocokkal - le is kopogom -, remélem, hogy a jövőben sem lesz semmi komolyabb. A "szempillaszedés" után egészen hamar magához tért és egy igen komoly adag szeretetcsomagot helyezett el a rendelő várójának kellős közepén. Noha szólt előre a doki, hogy ez várható, mégis nagyon kínosan éreztem magam. Pedig senki nem szólt érte egy rossz szót sem, sőt segítettek feltakarítani. Igazi kis bűvésztrükk volt ez, hiszen előző nap reggel evett utoljára.

A szemét viszont egyszer sem piszkálta, csak amíg míg ébredezett. Egy hétig kellett krémezni a szempillák hűlt helyét, ami egyébként nem a kedvenc elfoglaltsága volt Pocoknak, de mindig én nyertem, hisz én vagyok a nagyobb. =)

Azóta sokkal kevésbé könnyezik és a kauterezés helyei is tökéletesen visszapigmentálódtak. Tehát örülünk. :)

Korábban utaltam rá, mekkorát tévedtem azzal, hogy jó evő lesz a kisasszonyból. Most például már dél elmúlt, de még nem evett, legalábbis a joghurtos doboz kinyalogatását én nem tekintem evésnek. Reggel és este kockasajtot szokott kapni (valahogyan be kell adnom neki a zöldkagyló tablettát), amit imád, de ma még eddig a sajthoz sem szagolt hozzá. Holott kutya baja, csak lustálkodik a napon fekve, nyilván elfáradt az egész éjszakai horkolásban. :D

Vannak napok, amikor szinte reggeltől estig alszik, egyfolytában, bár ez csak az utóbbi hetekben fordul elő. Estére természetesen túlalussza magát és akkor előveszi a rosszabbik énjét, hogy tombolhasson. Máskor meg inkább bújik és szeretgetni kell, meg játszani vele órákat, amit én cseppet sem bánok. :)

Az evés viszont rapszodikus, ha kedve van eszik, ha nincs, akkor nem. Ennek ellenére azért nem csenevész, szerencsére.

Végezetül válogatok ide néhány fényképet az archívumból, hogy ez a bejegyzés is színesedjék valamivel. :)

Eleinte nem voltunk benne biztosak, hogy Pocok örökli az anyukája gyönyörű, vörös színét, de idővel ez bizonyossá vált, ahogy a képeken is látszik ez valamennyire. Az első kedvenc bulldog-színem volt ez a vörös, azóta beleszerettem a fehérekbe és a bocitarkákba is, bár ez utóbbi egyébként is elég népszerű.

Annak idején, iskolás koromban, a genetikát szerettem legjobban biokémiából, és szerencsére a tanárnőnk is, tehát elég sokat foglalkoztunk vele. Később a macskák színgenetikájáról olvasgattam részletesebben, személyes érintettségből kifolyólag (volt egy teknőc-fehér perzsa cicám), mára azonban rá kellett jönnöm, mindezen tudományokból vajmi kevésre emlékszem. Sőt, szinte semmire. Leszámítva azt, hogy bizonyos kifejezések hallatán, mint pl. allél, nem kérdezem meg, hogy eszik-e, vagy isszák. Ez azonban édes kevés, tehát újra nekiülhetek a tanulásnak, de hiszen jó pap holtig tanul. Szerencsére az internet korában már viszonylag könnyen bővítheti az ember az ismereteit.

A genetika természetesen csupán egy igen kicsi szelete mindannak, amit meg kellene tanulnom, de valahol el kell kezdeni. :)

Hát ennyit rólam, hiszen itt Pocok a lényeg és nem az én tudásszomjam. :) Pocok, aki több más becenév mellett elnyerte a vörös démon megtisztelő címet is itthon. Aki napról napra hangosabban tud horkolni és mostanra kezdi kinőni azt a korszakát, amikor szinte egész nap ébren van és rontópálkodik. Ma már a nap nagyobb részében alszik, és horkol, amit egyébként én imádok. Néhanap, ha úgy alakul az időbeosztásunk (nagy szavak ezek egy itthon ülő embertől), délután összebújunk az ágyban, mint kismacskák a stelázsin és alszunk 1-2 órát. Ezt szeretem a legjobban, ilyenkor senki sem zavar, csak mi ketten vagyunk, altatóként változatos horkolás-dallamokat hallat és többnyire nagyon boldognak érzem magam. Talán ő sem panaszkodik. :)

Most pedig beszéljenek helyettem a képek, közlök egy kis fotó-összeállítást Pocok mindennapjairól, még a múltból.

A harmadik és negyedik képen anyuék újdonat kiskutyájával, Szamócával pihengélnek a babzsák fotelben, Pocok egyik kedvenc alvóhelyén. Az ötödik képen Atinak segítünk motort szerelni, mert a kiskutyák ehhez értenek a legjobban. :) A többihez azt hiszem, nem kell kommentár.

Köszönjük a figyelmet! :)

Ma megpróbálok visszaemlékezni apróságokra, esetleg történetekre, az elmúlt közel fél évből, már ami Pockot illeti. Meglátjuk mi sül ki belőle. :)

Eleinte egy fonott kosárban hordtuk állatorvoshoz, amíg belefért, később persze remekül szétrágta a kosár fülét.

Az állatorvoshoz járást viszont mai napig imádja. Alapvetően nagyon érdeklődő, élénk, barátságos, habár a nála kisebb méretű kutyákkal amolyan bulldogosan játszik, vagyis rájuk fekszik. =) Ezt persze a rendelő várójában nem engedélyezzük neki, de ezzel együtt nagy élmény számára az ott töltött idő. Még az oltásokat sem bánja különösebben, habár karácsonykor megfázott és az akkor kapott szurit nem díjazta cseppet sem. Ám érthető, egyrészt olyan sűrű cuccot injektáltak belé, mint a tejföl, másrészt én is nyűgös vagyok, ha beteg vagyok. Habár ezen kívül rajta egyáltalán nem látszott a nyűgösség. :) Jaj, de mégis! Reggel és este, amikor a köptetőt kellett beadni neki. Nos, inkább nevezzük hisztinek, amiket ilyenkor művelt, mindenesetre meg kellett küzdeni a gyógyszerrel. Ezt is megértem, én is utálom a köptetőt, mindig is utáltam. Anyja lánya. =)

Amikor belenőtt Csipke kutya hámjába, egy kis ideig azzal közlekedtünk, hogy szokja az érzést. Persze mostig sem különösebben rajong a nyakörvért, de legalább már nem kell az ágy alól kihúzgálni, ha rá akarom adni. Tudom, tudom, a nevelés csődjét rólam mintáznák. Máskülönben nem fér már be az ágy alá a kisasszony, ez az én szerencsém. :D

Törperős. :)

Még valamivel kisebb korában sokat aludt a párom hasán, ahogy a kisbabák is szoktak. Csakhogy ő erről azóta sem akar leszokni, pedig immáron 16 kiló elmúlt, nekünk nem olyan nagy élmény. :)

És most jöjjön egy képsorozat "Változatok alvásra" címmel. :)

Pocok nagyszerűen rájött, hogy minden "Jaaaj, de kis..." kezdetű, fejhangú sipítás a járókelők részéről csakis neki szól és természetesen különféle méltató jelzőkkel folytatódik, úgy is, mint "cuki", "éééédeees", "helyes", valamint "mekkora nagy rá a kabátja", stb. Valószínűleg nem különösebben a szavak jelentése foglalkoztatja csöppemet, hanem a melléjük járó kötelező simogatás, gyöntölés, mert az persze jöhet, minden mennyiségben.

Eleinte, sétáink alkalmával, amiket Vácon, vagy Baján ejtettünk meg főleg, szinte bárkihez hajlandó lett volna csatlakozni és hazamenni vele. A kisgyerekek különösen tetszenek neki, gondolom a méretüknél fogva. Mára szerencsére eljutottunk oda (különösebb nevelés nélkül), hogy még csak oda sem megy idegenekhez, ha rászólunk. Hozzáteszem, a nevére is csak akkor hallgat, ha olyan kedve van, de hálistennek legtöbbször olyan kedve van. :)

Mai utolsó kép Baján készült a Sugó partján egy rendkívül hideg napon, amikor sétálni mentünk. Adtam rá egy pólót, hogy ne fázzon a pocakja.

Mára ennyi apróság jutott eszembe, legközelebb folytatjuk, hacsak nem történik közben valami rendkívüli.  Bulldog napot mindenkinek! =)

Előre szólok, hogy ebben a bejegyzésben fotó-özön várható, de csak a végén. :)

A harmadik oltás beadása után így szólt a dokinéni: "Most már mehet közösségbe." Az érdeklődés így is elég nagy volt Pocok iránt, például a másik két kutyánk is igencsak szerette volna közelebbről megszemlélni, de az ismerősöknek is csak fényképpel kellett beérniük eddig a pillanatig. Ezután (mindenkit megnyugtatok, nem az oltás utáni perctől, hanem 3 nappal később) már hurcibáltam magammal mindenhová Pockot, például a műkörmöshöz. =) Ráadásul hozzá is jöhettek a látogatók, elsőként egyik barátnőm és az anyósom (aki szintén barátnőm is egy személyben, hiszen már mondtam, hogy szerencsés vagyok), valamint hazautaztunk Bajára anyuékhoz. Tehát mozgalmassá vált a csepp bulldog élete.

Mindenekelőtt azonban a udvar meghódításának feladata várt Pocokra itthon, amire annyira nem is kellett noszogatni. Először csak a bejárati ajtó előtti terepet fedezte fel és élvezte az őszi napsütést, meg persze Lady gondoskodását. Lady egyébként a mai napig nyalogatja, szeretgeti, tökéletes anyaként bánik vele és ez engem boldoggá tesz. Remélem tőle eltanulja Pocok az anyai teendőket, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy majd szüksége lesz rá. De végső esetben is van egy szuper pótmamánk Lady személyében.

Valamivel később következhetett a kert többi része, különös tekintettel a garázs előtti területre, ahonnan remekül át lehet látni a szomszédba, Ati építkezésére. Pocok ugyanis tökéletes rajongással viseltet iránta, mint az első emberre az életében és egyébként is leginkább neki fogad szót. Már amennyire egy bulldog szótfogad. =) Ez persze rám nézve szégyenletes, de mint említettem, egyszerűen bárgyúra szedál a Pocok iránt érzett "szerelem" és rendkívül nehezemre esik bármifajta fegyelmezés. Időnként azért muszáj vagyok erőt venni magamon, ha nagyon elszalad vele a ló.

Nos, megmutatom hogy nézett ki kertészkedés közben a kicsikém, legelső kint töltött délutánján.

Ennyi képre már igazán nem lehet panasz. Van még néhány a gyűjteményben és továbbra is készülnek, tehát ezután is fényképes beszámolókat fogok főként írni.

Most pedig megyünk reggelizni, és kigondolom, miről is írjak legközelebb. :)

Ígéretemhez híven következzék a kedvesem új hobbija. :) Persze a poént már lelőttem a címben és meg kell mondjam, pontosan nem is emlékszem már, hogyan is zajlott az egész, csak abban vagyok biztos, hogy az ő ötlete volt.

Kezdetnek ellátogattunk a tavaly november végi CACIB-ra és Derbyre is, mint néző. Utóbbira már Pocokkal együtt, aki szemmel láthatólag igen élvezte az eseményeket. Órákig álltunk a bulldog ring mellett és ő értő szemekkel figyelte, mi történik. Mindemellett élvezkedett a simogatások és fényképezések, videózások özönében. El is gondolkodtunk rajta, vajon mennyi fotón/videón díszeleg őhölgysége világszerte azóta? Nos, ez sosem fog kiderülni, de sebaj. :)

Azon a hétvégén engem is megcsapott a kiállítás szele persze, mert annyira jól éreztem ott magam, mint még talán sohasem.

Ráadásul újabb rajongás kezdett kialakulni bennem, ezúttal egy ember iránt, de akkor még nem sejtettem, hogy ez is súlyos méreteket fog ölteni. Aki ismer, tudja is, hogy kiről "beszélek", a többiek előtt - egyelőre - maradjon titok. Mindenesetre ő volt az egyetlen ember, aki éppen úgy puszilgatta a bulldogjait, ahogy én is szoktam Pockot, és ez nagyon mélyen megragadott.

A törzskönyvezés is picit macerásabb volt a mi esetünkben, mint általában lenni szokott, de kisebb akadályokat mindig sikerrel veszünk. Már csak abban kell bíznunk, hogy a nagyokat is. :)

Őszintén megvallva, a párom nélkül soha nem lett volna bulldogom, de legalábbis még jó néhány évig biztosan nem. Az ő hozzáállása, támogatása, odaadása, szeretete többet jelent, mint bármi, nem csak a bulldogozás terén, hanem összességében is. Nagyon, nagyon szerencsés vagyok, amiért egy ilyen ember áll mellettem jóban, rosszban, de remélem inkább jóban.

Tehát nem is volt kérdés, hogy teljesüljön az óhaja és 2010-ben immár Pocok, alias Big Sixty Brill is ringbe szálljon a sokkalta nagyobb nevekkel. A többi majd tavasszal kiderül, addig is borzasztóan izgulunk és gyakorlunk, gyakorlunk, ami egy makacs, önfejű, hisztikés bulldog lánnyal nem is olyan egyszerű, elhihetitek. Ha van kedve megcsinálja, amit kérek, de ha nincs, akkor nem. Többnyire persze nincs kedve, de én nem adom fel, mert imádom őt, ő pedig imádja a kockasajtot. =)

Gyakorlatilag minden napomat teljes egészében Pocokkal töltöm, amióta nálunk van. Néhány órára persze időnként magára kell hagyjam, de igyekszem mindenhová elvinni, ahová lehet. Így aztán igen gyorsan ment az összeszokás, egymásba szerelmesedés. :)

Jöttek sorra az oltások és féreghajtások, illetve pár hét után egy kis csirke allergia, de ezt egy krémmel és tápváltással sikeresen orvosoltuk. Valójában ki kellett próbálnunk néhányféle tápot, mire kikötöttünk annál, amit máig eszik, de nem csinálok most reklámot neki. :)

Az első hetekben még mindig az alvás volt a legfontosabb napi programja pindurkámnak, amit különféle édesnél cukibb pozíciókban ejtett meg.

Nos, ennyit ízelítőül, a teljesség igénye nélkül.

Nagyjából duplázódott kéthetente a súlya, mivel ilyen rendszerességgel jártunk oltásokra, és ezen alkalmakkor tudtunk mérlegelni.

Ma elnézve a 15,5 kilós testecskét, szinte hihetetlen, hogy alig néhány hónapja mindössze másfél kiló volt. Borzalmasan nőnek ezek a "dögök". =)

Nincs az embernek ideje kibabázni magát, ha csak egyetlen kiskutyája van, olyan hamar nagykutya lesz belőle. Na nem mintha nagynak ne imádnánk.

Ám nézzük, mik is voltak azokban a hetekben a kedvenc játékok a néhány ébren töltött órában. A szürke plüssegérke, ami a második bejegyzésben szereplő képeken is látható, egy csomóra kötött frottír előke, üres papír kéztörlő guriga, vanílíás túrókrémes doboz, danone actimel kiürült doboza, plüsskutyus, ami máig nagy lieblingje (azt cumizva szokott elaludni :)), egy műanyag hengerformájú kalitka, benne csörgővel, szerintem eredetileg cicajáték és egy picike, rózsaszín plüss teknős. Huh, felsorolni se volt kevés, de ezzel a sokmindennel jól megfért a rezidenciáján, vagy akkor, ha kitettük a nappaliban a plédjére, hogy mászkáljon.

Az evés egy ideig nagyon jól ment, másodpercek alatt eltüntette a kaját, egy idő után azonban elkezdett finnyáskodni és tökéletesen rapszodikusan enni. Véleményem szerint ma sem túl jó evő, de szerencsére ez nem látszik rajta. Mindenki, aki meglátja, azonnal lekövérezi, de csak akik egyáltalán nem értenek a bulldogokhoz. Bulldogosok lehet, hogy soványnak mondanák inkább. =)

És felhergelni is rendkívül könnyen sikerült Pockot, erről videós bizonyíték is van. :)

Legyen ma estére ez a két videó a záróakkord, legközelebb pedig mesélek arról, hogy milyen vad ötlete támadt a páromnak. :)

Még nem volt 6 hetes Pocok, amikor átköltözött hozzánk, de már ügyesen evett áztatott tápot és persze mohón. Azt gondoltam, hogy az evéssel biztosan nem lesz probléma nála. Tévedtem, de ez még egy későbbi történet. Szóval egy csütörtök délután átköltöztettük a nappalinkba ketrecestől, játékostól, rongyostól, mindenestől és akkor igazából elkezdődött valamifajta őrület nálam, ami máig csak fokozódik és talán soha nem lesz vége.

Megmutatom milyen kis csepertyű volt aznap.

Másnap délután rohantunk is vele az állatorvosunkhoz, mert hányt és hasmenése volt a hirtelen környezetváltozás miatt. Senkit sem biztatok arra, hogy ennyire pici kutyát elvigyen a szülőhelyéről, hacsak nem életbevágóan fontos. Nálunk is volt néhány ok a háttérben, ami miatt meg kellett lépnünk ezt, ezúttal nem térnék ki rájuk. Mindenesetre higyjétek el, igyekeztünk a lehető legkevésbé rossz megoldást választani. A váci rendelőben persze megkapott mindent pici Pockom mind az 1,4 kg-ja. :) Bizony, még másfél kiló sem volt a drága 6 hetes korában. A hányás-hasmenés 1 nap alatt elmúlt, de egy kis immunerősítőt azért még kapott, én pedig rettegve figyeltem minden rezdülését, nehogy valami baja legyen.

Azidőtájt többnyire még a számára óriási méretű ketrecben töltötte napjait, kivéve persze, amikor az ölemben. Evett és aludt és evett és aludt és persze pisilt, kakilt, rágcsált, illetve a könyökhajlatomat cumizta. Ez hosszabb időre az egyik kedvenc elfoglaltságává vált, bár én annyira nem díjaztam, mert minél nagyobbak lettek a fogacskái, annál inkább fájdalmat okozott vele. Imádott tündérkémnek persze bármit megbocsájtok és megengedek, tehát ebből következően mára tökéletesen el lett kényeztetve és persze el is lett rontva. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem... de esküszöm, egy másodpercre sem bántam még meg!

Csipke eltemetése és egy kis búfelejtő, itthoni pancsolás, valamint vacsora-közbeni tüzijáték nézés után visszatértünk a nyaralásba. (Fóton van egy csodálatos vendéglő, aminek a teraszáról látszik a fővárosi tüzijáték.) Majd pár nap itthonlét után ismét nyaralni mentünk, ezúttal már Atival közösen, a Balatonhoz. Eközben Pocok növekedett, de legfőképpen aludt, hiszen még mindig nem volt 1 hónapos sem. Azonban egyre sürgetőbbé kezdett válni a kérdés, mi lesz a sorsa a továbbiakban?

A párom eleinte egyáltalán nem akarta, hogy hirtelen új kutyánk legyen. Fő ellenérvként anyagi okokat emlegetett, de azt hiszem, a lelki okai sokkal súlyosabbak voltak. Neki ugyanis Csipke volt az első kutyája, akit el kellett temetnie, érthető, hogy megviselte.

A mi kultúránk valahogy nagyon furcsán áll a halálhoz, illetőleg persze itt ez a normális és a természetközeli(bb) népek hagyományai a furák, de számomra mégis elfogadhatóbbak és érthetőbbek. Lehetséges, hogy rossz földrészen pottyantott le a gólya? :)

De, hogy a lényegnél maradjunk, napi téma lett nálunk Pocok jövője. A párom valahányszor elmondta, hogy ő is nagyon szereti és boldog lenne, ha nálunk élhetne, de most nem engedhetjük meg magunknak. (Ilyen szövegnek soha senki ne dőljön be! Akkor sem, ha önmagának akarja mondogatni. :))

Ráadásul a férfiszolidaritásra való tekintettel Ati is ellenezni kezdte Pocok hozzánk költözését, mondván, mindig ráerőszakolom a páromra az akaratomat. (Lehetséges, hogy ebben van valami, de csak részben.)

Nos, úgy tűnik, jól kiteregetem a családi "szennyest", de szeretném, ha világos lenne, miért ragaszkodom bárkinél jobban Pocokhoz.

Körülbelül két hétig tartott ez a huzavona, a végére feladtam. Lemondtam róla és már meg sem akartam őt fogni, hogy ne fájjon annyira, ha majd már messze lesz tőlünk. Egyik délután Ati mégis a kezembe nyomta, én meg csak álltam, mint egy kőszobor, sírással küszködve. Azt hiszem ez volt az a pillanat, ami mindent megváltoztatott a két fiúban.

Később Ati felhívott és előadta korszakalkotónak szánt ötletét Pocokkal kapcsolatban, nekem pedig egyetlen dolgom maradt, megbeszélni a párommal.Így tehát gyorsan eldőlt, hogy mégis hozzánk költözik Törpilla hercegkisasszony, már csak ki kellett várni az idejét.

Az a nap pedig igen hamar eljött...

Életének első heteit tőlünk 30 km-re töltötte Pocok és még mindig nem sejtettük, hogy beköltözik az otthonunkba, az életünkbe. A szívünkbe persze másodpercek alatt belopta magát, sírtunk is csendben a majdani elválásra gondolva. Gyakran látogattuk őkisasszonyságát, főleg én - nem igazán lévén más dolgom -, szeretgettük, becézgettük, egy ízben cumiztattam is és néztük, ahogyan napról napra növekedik. Majd elutaztunk nyaralni, arra gondolva, hogy mire 10 nap múlva megjövünk, mekkorát fog nőni az a kis maszat.

Az élet persze ismét közbeszólt és 1 hét után meg kellett szakítanunk a nyaralást, Csipke kutyánk váratlan halála miatt.

Nem írtam még, hogy falun lakunk, domb oldalban, kellemes, családiházas környezetben, távol a világ zajától (na jó, nem annyira távol), ellenben közel a természethez és egy disznótartó szomszédhoz. Noha semmi bajom nincs a sertésekkel, csak egy picit jobban vonzák a rágcsálókat, mint a kutyák. Mi sem logikusabb, mint mérget kirakni az egerek, patkányok, miegyebek ellen? Csipke pedig szerencsétlenségére nagy dögevő volt, fogalmam nincs miért, talán ez ösztönös lehet, mindenesetre megtalált egy mérgezésben elhullott egértetemet és befalatozta. Kegyetlen utolsó vacsora volt szegény kiskutyának, hiszen még alig pár hónapja élt csupán, máris mennyi szörnyűségen kellett keresztülmennie.

Tehát augusztus 20-át Csipke kutya temetésével "ünnepeltük", és persze sírással. Máig hiányzik az életünkből, holott szétrágta a bőrkanapét, az organza függönyt, de kit érdekel? :)

Aznap viszont elkészültek az első fényképek a 20 napos Pocokról, amint a kertben levegőzik.

A jobb lapockájánál egy injekció nyoma látható (máig), amit 2 naposan kapott az állatorvostól, életmentés gyanánt. Az életmentés sikerült, az injekció emléke megmaradt.

Pocok 2009 augusztus elsején, hajnali 1 órakor született, természetesen császárral, mint általában minden bulldog bébi. Atitól már este 11-kor jött az sms: "Szülünk!" Onnantól persze nem tudtam aludni, pedig akkor még szó sem volt arról, hogy bulldogunk lesz.

Három mentett kutyánk volt épp: Speedy, a westie (keverék) ivartalanított fiú, Lady, németjuhász-vizsla (?) keverék, szintén ivartalanított öreglány és Csipke, akit a felszámolt péceli gyepiről mentettek a Noésok és onnan fogadtuk örökbe. Csipke egy shihtzu keverék kislány volt, még gyermekkorú és igazi kis haramia, de imádnivaló.

Visszatérve Pocokra, éjjel megszülettek a bébik és 1-2 napig teljes volt az örömünk, hiszen nyolcan voltak. Nos, az örömbe némi üröm is vegyült, mivel tökéletes érdektelenséget mutatott a kicsik iránt az anyjuk, sőt még a fejét is elfordította, ha próbálták az orra elé tenni valamelyik babát. :( Végül a helyi állatorvossal való együttes küzdelem ellenére sem maradtak életben a kiskutyák, kivéve a legkisebb pöttömkét, aki már akkor megkapta a Pocok nevet.

Pocok tehát cumisüvegen, egyedül (anyuka és tesók nélkül) nevelkedett, miközben minden percben féltettük az életét, de úgy tűnik, hogy az Istenek ezúttal meghallgatták imáinkat.