Előre szólok, hogy ebben a bejegyzésben fotó-özön várható, de csak a végén. :)
A harmadik oltás beadása után így szólt a dokinéni: "Most már mehet közösségbe." Az érdeklődés így is elég nagy volt Pocok iránt, például a másik két kutyánk is igencsak szerette volna közelebbről megszemlélni, de az ismerősöknek is csak fényképpel kellett beérniük eddig a pillanatig. Ezután (mindenkit megnyugtatok, nem az oltás utáni perctől, hanem 3 nappal később) már hurcibáltam magammal mindenhová Pockot, például a műkörmöshöz. =) Ráadásul hozzá is jöhettek a látogatók, elsőként egyik barátnőm és az anyósom (aki szintén barátnőm is egy személyben, hiszen már mondtam, hogy szerencsés vagyok), valamint hazautaztunk Bajára anyuékhoz. Tehát mozgalmassá vált a csepp bulldog élete.
Mindenekelőtt azonban a udvar meghódításának feladata várt Pocokra itthon, amire annyira nem is kellett noszogatni. Először csak a bejárati ajtó előtti terepet fedezte fel és élvezte az őszi napsütést, meg persze Lady gondoskodását. Lady egyébként a mai napig nyalogatja, szeretgeti, tökéletes anyaként bánik vele és ez engem boldoggá tesz. Remélem tőle eltanulja Pocok az anyai teendőket, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy majd szüksége lesz rá. De végső esetben is van egy szuper pótmamánk Lady személyében.
Valamivel később következhetett a kert többi része, különös tekintettel a garázs előtti területre, ahonnan remekül át lehet látni a szomszédba, Ati építkezésére. Pocok ugyanis tökéletes rajongással viseltet iránta, mint az első emberre az életében és egyébként is leginkább neki fogad szót. Már amennyire egy bulldog szótfogad. =) Ez persze rám nézve szégyenletes, de mint említettem, egyszerűen bárgyúra szedál a Pocok iránt érzett "szerelem" és rendkívül nehezemre esik bármifajta fegyelmezés. Időnként azért muszáj vagyok erőt venni magamon, ha nagyon elszalad vele a ló.
Nos, megmutatom hogy nézett ki kertészkedés közben a kicsikém, legelső kint töltött délutánján.
Ennyi képre már igazán nem lehet panasz. Van még néhány a gyűjteményben és továbbra is készülnek, tehát ezután is fényképes beszámolókat fogok főként írni.
Most pedig megyünk reggelizni, és kigondolom, miről is írjak legközelebb. :)