Ma megpróbálok visszaemlékezni apróságokra, esetleg történetekre, az elmúlt közel fél évből, már ami Pockot illeti. Meglátjuk mi sül ki belőle. :)
Eleinte egy fonott kosárban hordtuk állatorvoshoz, amíg belefért, később persze remekül szétrágta a kosár fülét.
Az állatorvoshoz járást viszont mai napig imádja. Alapvetően nagyon érdeklődő, élénk, barátságos, habár a nála kisebb méretű kutyákkal amolyan bulldogosan játszik, vagyis rájuk fekszik. =) Ezt persze a rendelő várójában nem engedélyezzük neki, de ezzel együtt nagy élmény számára az ott töltött idő. Még az oltásokat sem bánja különösebben, habár karácsonykor megfázott és az akkor kapott szurit nem díjazta cseppet sem. Ám érthető, egyrészt olyan sűrű cuccot injektáltak belé, mint a tejföl, másrészt én is nyűgös vagyok, ha beteg vagyok. Habár ezen kívül rajta egyáltalán nem látszott a nyűgösség. :) Jaj, de mégis! Reggel és este, amikor a köptetőt kellett beadni neki. Nos, inkább nevezzük hisztinek, amiket ilyenkor művelt, mindenesetre meg kellett küzdeni a gyógyszerrel. Ezt is megértem, én is utálom a köptetőt, mindig is utáltam. Anyja lánya. =)
Amikor belenőtt Csipke kutya hámjába, egy kis ideig azzal közlekedtünk, hogy szokja az érzést. Persze mostig sem különösebben rajong a nyakörvért, de legalább már nem kell az ágy alól kihúzgálni, ha rá akarom adni. Tudom, tudom, a nevelés csődjét rólam mintáznák. Máskülönben nem fér már be az ágy alá a kisasszony, ez az én szerencsém. :D
Törperős. :)
Még valamivel kisebb korában sokat aludt a párom hasán, ahogy a kisbabák is szoktak. Csakhogy ő erről azóta sem akar leszokni, pedig immáron 16 kiló elmúlt, nekünk nem olyan nagy élmény. :)
És most jöjjön egy képsorozat "Változatok alvásra" címmel. :)
Pocok nagyszerűen rájött, hogy minden "Jaaaj, de kis..." kezdetű, fejhangú sipítás a járókelők részéről csakis neki szól és természetesen különféle méltató jelzőkkel folytatódik, úgy is, mint "cuki", "éééédeees", "helyes", valamint "mekkora nagy rá a kabátja", stb. Valószínűleg nem különösebben a szavak jelentése foglalkoztatja csöppemet, hanem a melléjük járó kötelező simogatás, gyöntölés, mert az persze jöhet, minden mennyiségben.
Eleinte, sétáink alkalmával, amiket Vácon, vagy Baján ejtettünk meg főleg, szinte bárkihez hajlandó lett volna csatlakozni és hazamenni vele. A kisgyerekek különösen tetszenek neki, gondolom a méretüknél fogva. Mára szerencsére eljutottunk oda (különösebb nevelés nélkül), hogy még csak oda sem megy idegenekhez, ha rászólunk. Hozzáteszem, a nevére is csak akkor hallgat, ha olyan kedve van, de hálistennek legtöbbször olyan kedve van. :)
Mai utolsó kép Baján készült a Sugó partján egy rendkívül hideg napon, amikor sétálni mentünk. Adtam rá egy pólót, hogy ne fázzon a pocakja.
Mára ennyi apróság jutott eszembe, legközelebb folytatjuk, hacsak nem történik közben valami rendkívüli. Bulldog napot mindenkinek! =)
