Igen, elválaszthatatlanok vagyunk Pocok meg én. Ő tökéletesen meg van győződve róla, hogy nincs a világon olyan elfoglaltság, amelyben ő ne vehetne részt mellettem. ( Szerintem van. =) ) Például amikor fürdöm, a kád elé fekszik, vagy bevonul a ketrecébe, ami szintén a fürdőszobában van felállítva, esetleg felugrik két első lábával a kád szélére és kukucskál befelé. Pedig nem túl egészséges a hátsó lábakon pipiskedés. Egyszer, amikor még kisebb volt, betettük magunk mellé, mikor együtt pancsoltunk a párommal, arra számítván, hogy amint víz éri, sürgősen ki akar majd menni. Hát fenét! Még meg is volt sértődve, amikor teleportáltuk a fürdővízből. Október legvégén, egy kevésbé hideg napon pakoltuk el télre a medencét a kertből, Pocok persze tiszta erőből tapicskolt a bokáig érő vízben is. Azt hinné az ember, hogy újfundlandi vér csörgezed az ereiben. :)
Majd nyáron meglátjuk, mennyire komolyak a víz iránti gyengéd érzelmei. :)
Másik mániája a rágás, mint minden kiskutyának. Eleinte (hiába a soknál több játék) leginkább a kezünkön, lábunkon gyakorolt, pici, tűéles fogacskáival. Néztünk is ki úgy, mint aki egy csapat vadmacskával hált. :) Mostanában, mióta kicserélte a fogazatát, inkább a játékait rágcsálja, de némelyiket olyan erővel, hogy csodálkozom azon, még épen vannak. E percben épp egy lyukacsos, piros, gumilabdát koptat. Odakint viszont szakad a hó, már megint.
Az elválaszthatatlanság részét képezi az is, hogy természetesen együtt alszunk, bár ez nem volt így első perctől kezdődően. Előbb meg kellett győzni a páromat, hogy elférünk hármasban is a franciaágyon. :)
