Csipke eltemetése és egy kis búfelejtő, itthoni pancsolás, valamint vacsora-közbeni tüzijáték nézés után visszatértünk a nyaralásba. (Fóton van egy csodálatos vendéglő, aminek a teraszáról látszik a fővárosi tüzijáték.) Majd pár nap itthonlét után ismét nyaralni mentünk, ezúttal már Atival közösen, a Balatonhoz. Eközben Pocok növekedett, de legfőképpen aludt, hiszen még mindig nem volt 1 hónapos sem. Azonban egyre sürgetőbbé kezdett válni a kérdés, mi lesz a sorsa a továbbiakban?
A párom eleinte egyáltalán nem akarta, hogy hirtelen új kutyánk legyen. Fő ellenérvként anyagi okokat emlegetett, de azt hiszem, a lelki okai sokkal súlyosabbak voltak. Neki ugyanis Csipke volt az első kutyája, akit el kellett temetnie, érthető, hogy megviselte.
A mi kultúránk valahogy nagyon furcsán áll a halálhoz, illetőleg persze itt ez a normális és a természetközeli(bb) népek hagyományai a furák, de számomra mégis elfogadhatóbbak és érthetőbbek. Lehetséges, hogy rossz földrészen pottyantott le a gólya? :)
De, hogy a lényegnél maradjunk, napi téma lett nálunk Pocok jövője. A párom valahányszor elmondta, hogy ő is nagyon szereti és boldog lenne, ha nálunk élhetne, de most nem engedhetjük meg magunknak. (Ilyen szövegnek soha senki ne dőljön be! Akkor sem, ha önmagának akarja mondogatni. :))
Ráadásul a férfiszolidaritásra való tekintettel Ati is ellenezni kezdte Pocok hozzánk költözését, mondván, mindig ráerőszakolom a páromra az akaratomat. (Lehetséges, hogy ebben van valami, de csak részben.)
Nos, úgy tűnik, jól kiteregetem a családi "szennyest", de szeretném, ha világos lenne, miért ragaszkodom bárkinél jobban Pocokhoz.
Körülbelül két hétig tartott ez a huzavona, a végére feladtam. Lemondtam róla és már meg sem akartam őt fogni, hogy ne fájjon annyira, ha majd már messze lesz tőlünk. Egyik délután Ati mégis a kezembe nyomta, én meg csak álltam, mint egy kőszobor, sírással küszködve. Azt hiszem ez volt az a pillanat, ami mindent megváltoztatott a két fiúban.
Később Ati felhívott és előadta korszakalkotónak szánt ötletét Pocokkal kapcsolatban, nekem pedig egyetlen dolgom maradt, megbeszélni a párommal.Így tehát gyorsan eldőlt, hogy mégis hozzánk költözik Törpilla hercegkisasszony, már csak ki kellett várni az idejét.
Az a nap pedig igen hamar eljött...
