Még nem volt 6 hetes Pocok, amikor átköltözött hozzánk, de már ügyesen evett áztatott tápot és persze mohón. Azt gondoltam, hogy az evéssel biztosan nem lesz probléma nála. Tévedtem, de ez még egy későbbi történet. Szóval egy csütörtök délután átköltöztettük a nappalinkba ketrecestől, játékostól, rongyostól, mindenestől és akkor igazából elkezdődött valamifajta őrület nálam, ami máig csak fokozódik és talán soha nem lesz vége.
Megmutatom milyen kis csepertyű volt aznap.
Másnap délután rohantunk is vele az állatorvosunkhoz, mert hányt és hasmenése volt a hirtelen környezetváltozás miatt. Senkit sem biztatok arra, hogy ennyire pici kutyát elvigyen a szülőhelyéről, hacsak nem életbevágóan fontos. Nálunk is volt néhány ok a háttérben, ami miatt meg kellett lépnünk ezt, ezúttal nem térnék ki rájuk. Mindenesetre higyjétek el, igyekeztünk a lehető legkevésbé rossz megoldást választani. A váci rendelőben persze megkapott mindent pici Pockom mind az 1,4 kg-ja. :) Bizony, még másfél kiló sem volt a drága 6 hetes korában. A hányás-hasmenés 1 nap alatt elmúlt, de egy kis immunerősítőt azért még kapott, én pedig rettegve figyeltem minden rezdülését, nehogy valami baja legyen.
Azidőtájt többnyire még a számára óriási méretű ketrecben töltötte napjait, kivéve persze, amikor az ölemben. Evett és aludt és evett és aludt és persze pisilt, kakilt, rágcsált, illetve a könyökhajlatomat cumizta. Ez hosszabb időre az egyik kedvenc elfoglaltságává vált, bár én annyira nem díjaztam, mert minél nagyobbak lettek a fogacskái, annál inkább fájdalmat okozott vele. Imádott tündérkémnek persze bármit megbocsájtok és megengedek, tehát ebből következően mára tökéletesen el lett kényeztetve és persze el is lett rontva. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem... de esküszöm, egy másodpercre sem bántam még meg!
