E jeles félévforduló alkalmából, gondoltam mesélek Pocok első fél évéről olyasmiket, amik eddig kimaradtak. Talán kezdjük a viccesekkel.
Pocok (miután elhangzott, hogy "közösségbe mehet") sokfelé járt már velem, ennek kapcsán pedig sok emberrel találkozott. Nézték is őt mindenféle fajtájú ebnek, csak éppen bulldognak nem nagyon. Volt például boxer, masztiff, francia bulldog és még bernáthegyi is, bár ez utóbbit fel nem foghatom ma sem.
Egyik délután a Pólus Center előtt vártuk a páromat, amikor az egyik ott dolgozó hölgy cigiszünete közben beszédbe elegyedett velünk. Megpróbálom felidézni a párbeszédet.
- De aranyos, ő már öreg, ugye?
- Nem igazán, 4 hónapos.
- Nahát?! Akkor francia bulldog?
- Angol... :)
- Miért csinálja ezt a rángatózást és hörgést? (Tudniillik Pocok teljes erőbedobással próbálta eladni magát, riszált, szuszogott, röfögött, egy bulldogot ismerőnek ezek teljesen normális életfunkciók.)
- Csak örül és csóválja a farka helyett az egész fenekét.
- Nekem otthon egy cicám van...
- Értem, ez mindent megmagyaráz. :)
Ne higgyétek, hogy oly vérmesen utálnám a macskákat, de egy csendes cicushoz szokott embernek persze, hogy furcsa egy röfögő bulldog.
Ugyanekkor történt, hogy egy kedves házaspár felismerte benne a bulldogot, megsimogatták, megdicsérgették, majd fény derült a jó szemük okára is: 3 bulldogjuk van otthon.
Abban az időben Lady nyakörvét adtam rá többnyire, mivel az egy könnyen állítható Rogz nyakörv, de rajta van Lady bilétája is, így néhányszor nekem szegeződött a kérdés, némi rökönnyel: Ladynek hívják?!
Nem, válaszoltam olyankor, ez nem az ő nyakörve. Azt hiszem, ezzel sem lettek kisegítve a kérdezők, de hát. :)
Egyébként megfigyeltem, hogy általában csak azok ismerik fel a fajtát, akiknek van/volt, bulldogja, de legalábbis a közelükben megtalálható minimum egy. A többiek nem tudják hová tenni ezt a jelenséget, akár még földönkívüli lénynek is nézhetik. :)
Egyszer a volt munkahelyemre is bevittem őkisasszonyságát, ahol nyomban 30 ember ugrálta körül és simogatták, fütyültek neki, húzták-vonták. Szerencsére jól viselte, igazság szerint úgy tűnt, élvezi is. Még erősen férfi-párti volt, így bármelyik fiú után szivesen rohant, tökéletesen megfeledkezve rólam.
Egyetlen kis afférja volt, az üvegajtó. Szegénykém sehogyan sem értette, hogy ha nem lát semmi akadályt, akkor mégis minek megy neki teljes erőből? Egészen felbosszantotta volna magát, ha nem csalogatom ki az ajtó mögül. :)
Mai napig jobban szereti a férfiakat, mint a nőket, máskülönben, de mindenkinél is jobban engem szeret, szerénytelenség nélkül állíthatom. Mivel az érzés kölcsönös, így nincs vész.
Rendkívül éberen tud aludni napközben, a hirtelen zajokra ugatással reagálva. Ez nem épp bulldog-vérre utal, inkább valami kis hisztis terrierre, de ha igazán mélyen elalszik, ágyút sütögethetünk a füle mellett. Gyanús nekem, hogy azért ez a kifinomult hallás, mert alapvetően csendes, nyugodt helyen lakunk, különösebb zajok nem zavarják nyugalmunkat. Pláne télen. Ámbár a kocsiban is jókat tud horkolni a leányzó. :)
Kedvenc séta-terepünk a váci Duna-part, ahol mindig lehet találkozni más kutyákkal és kisgyerekes családokkal. Utóbbiakat időnként meg kell győzni, hogy egy pár hónapos kölyök bulldog nem valószínű, hogy lerágja a gyermekük fejét, karját, bármijét, mint ahogyan ők gondolják. Sőt, egy felnőtt bulldogtól is távol áll az ilyesmi viselkedés. Többnyire sikerül is a meggyőzés, a gyerkőcök és Pocok legnagyobb örömére, így kitombolhatják magukat.
A leendő gyermekünk már az anyaméhben be lesz oltva bulldog-mániával, az szinte bizonyos. Annyival szerencsésebb lesz nálam, hogy nem kell majd közel 30 éves koráig várnia az első bulldogra, nyugodtan felnőhet néhánnyal. :) Azt hiszem, várom ezt az időszakot.
Kicsi Pocorkányomnak pedig boldog feledik születésnapot és remélem, hogy még nagyon-nagyon sok születésnapját - egészet és felet is - ünneplünk együtt!
