Ennyit kaptunk a mamival, ugyanis csak áprilisban utazik. Személy szerint én, örülök ennek, mert megszerettem ezt a kis radar-fülűt. Ha a mi kutyánk lenne, tuti Radar lenne a neve. =)
Így aztán vasárnap Pocokkal együtt segített nekünk kertészkedni, mindig láb alatt voltak és széttúrták az összegereblyézett száraz tuja leveleket, ágacskákat és egyebeket. Értő figyelemmel bámulták az ültetéseket, labdáztak, csontot rágtak, szaladgáltak, szóval élvezték a jó időt, a tavaszt. Ahogyan mi is élvezzük, egyre több időt kint töltvén a szabadban. Azt hiszem, Csengő fel sem fogja, hogy nem marad velünk örökre, de jobb is, legalább nem szomorkodik, mert láthatóan jól érzi magát itt. Persze én ennek nagyon örülök és majd rettentően hiányozni fog, de nem most. Majd csak egy hónap múlva és az még messze van. :)
Vírusok miatt újra kellett telepíteni a laptopot, azóta még nem teljesen állt helyre a rend, de előbb, vagy utóbb lesznek képek is újra. :) Addig is kitartás és gyönyörű tavaszt nektek!