Életének első heteit tőlünk 30 km-re töltötte Pocok és még mindig nem sejtettük, hogy beköltözik az otthonunkba, az életünkbe. A szívünkbe persze másodpercek alatt belopta magát, sírtunk is csendben a majdani elválásra gondolva. Gyakran látogattuk őkisasszonyságát, főleg én - nem igazán lévén más dolgom -, szeretgettük, becézgettük, egy ízben cumiztattam is és néztük, ahogyan napról napra növekedik. Majd elutaztunk nyaralni, arra gondolva, hogy mire 10 nap múlva megjövünk, mekkorát fog nőni az a kis maszat.
Az élet persze ismét közbeszólt és 1 hét után meg kellett szakítanunk a nyaralást, Csipke kutyánk váratlan halála miatt.
Nem írtam még, hogy falun lakunk, domb oldalban, kellemes, családiházas környezetben, távol a világ zajától (na jó, nem annyira távol), ellenben közel a természethez és egy disznótartó szomszédhoz. Noha semmi bajom nincs a sertésekkel, csak egy picit jobban vonzák a rágcsálókat, mint a kutyák. Mi sem logikusabb, mint mérget kirakni az egerek, patkányok, miegyebek ellen? Csipke pedig szerencsétlenségére nagy dögevő volt, fogalmam nincs miért, talán ez ösztönös lehet, mindenesetre megtalált egy mérgezésben elhullott egértetemet és befalatozta. Kegyetlen utolsó vacsora volt szegény kiskutyának, hiszen még alig pár hónapja élt csupán, máris mennyi szörnyűségen kellett keresztülmennie.
Tehát augusztus 20-át Csipke kutya temetésével "ünnepeltük", és persze sírással. Máig hiányzik az életünkből, holott szétrágta a bőrkanapét, az organza függönyt, de kit érdekel? :)
Aznap viszont elkészültek az első fényképek a 20 napos Pocokról, amint a kertben levegőzik.
.jpg)
A jobb lapockájánál egy injekció nyoma látható (máig), amit 2 naposan kapott az állatorvostól, életmentés gyanánt. Az életmentés sikerült, az injekció emléke megmaradt.
