Az ember, ha azt mondja "Szeretlek", a lehető legritkább esetben gondolja örök érvényűnek a dolgot, kivéve persze a romantikus regényekben. Azonban az élet nem regény, noha olykor igencsak regényes.
Mi a helyzet viszont a kutyákkal e téren?
Azt hiszem, erre mindannyian tudjuk a választ, legalábbis a lelkünk mélyén. A kutya soha nem felejt el szeretni minket, nem múlik el ragaszkodása, odaadása, amíg csak él. Többek között ezért is szeretem, szeretjük őket annyira.
Mi emberek, vajon hányszor szegjük meg ígéreteinket, melyeket önmagunknak, egymásnak, vagy kedvenceinknek teszünk? A "Szeretlek" is egy ígéret, minthogy a szeretet örök és állandó, ám sokszor elfelejtkezünk erről.
A kutyás témánál maradva, nem egyszer tapasztaltam olyat, hogy egy kiskutya, vagy akár nagy kutya, csupán pillanatokig, ideig-óráig becses, azután leértékelődik, majd teljesen elértéktelenedik gazdája szemében. Ok számos lehet, amik talán inkább kifogások, mint okok, vagy az érzelmi sivárság okozatai. Van olyan, aki hosszasan keresgél egy kölyök kutyát, amilyet éppen elképzelt, amilyenre vágyik, majd mikor végre sikerül beszerezni, a kezdeti lelkesedés rövid időn belül lankadni látszik. Még a külvilág felé azt mutatja emberünk, hogy bizony nagy becsben van az ő kutyája, a valóság azonban teljesen más. Természetesen egy kutya nem csak akkor boldog, ha egy ágyban alszik a gazdival, kertben tartott kutyáink is tudnak érzelmileg teljes életet élni, ha nem vagyunk restek törődni velük. Amikor azt mondom, hogy "törődni", korántsem csak arra gondolok, hogy megetetjük, megitatjuk a jószágot, hanem leginkább arra, hogy érzelmi igényeit is kielégítjük. Hogy ez pontosan miben és mennyiben merül ki, mindannyiunknak magunknak kell rájönnünk, saját kutyánkat, kutyáinkat megismerve, ugyanis minden kutya más-más egyéniség, különböző igényekkel. Míg egyik inkább magának való, addig másik attól boldog, ha a nap minden percében imádott gazdája mellett lehet. S minthogy láthatóan igen tág határok között mozog a kutyák érzelmi beállítódása is, ahogyan az embereké, így legjobb, ha saját habitusunkhoz leginkább passzoló kutyát választunk. Ezzel aztán sok nehézségnek elejét vehetjük. Számos könyv és tv műsor szól, szólt már erről, de elnézve a tömött menhelyeket és sintértelepeket, még mindig nem elég.
Az érem másik oldalát szemlélve, egészen másmilyennek látom azt az ígéretet, hogy "Szeretlek". Míg mi egy pillanatnyi állapotot, vagy érzelmi felindulást értünk ez alatt sokszor, addig kutyáink bizony életre szólóan komolyan gondolják.
Csodálatos érzés, amikor az a kutya, akit ugyan nem én neveltem fel, sőt bőven felnőtt volt már, mire hozzánk került, néhány hónap alatt a bizalomnak olyan szintjére jutott velem szemben, hogy szinte bármit megtesz a kedvemért. Látom a szemében a rajongást és persze ő is látja az enyémben, igazi szerelem bontakozott ki közöttünk. Ha ideges vagyok, vagy szomorú, akkor biztosan ő az, akihez odabújok és átölelem, mert szinte pillanatok alatt képes minden negatív érzést kiűzni belőlem. Hogyan csinálja? Talán tudom, talán nem, de nem is ez a fontos, hanem maga a tény. Az a mély, időtlen szeretet és bizalom, mely árad belőle, a tekintete, az illata, a kisugárzása mind, mind megnyugtató, egyszersmind felemelő. Mellette érzem magam igazán elevennek, élőnek, és mellette érzem leginkább, hogy a világon minden a lehető legnagyobb rendben van. Lehetek-e ezért eléggé hálás vajon? Mindent megteszek, hogy megadjam neki azt a megbecsülést, tiszteletet, amit egész életében érdemelt volna, ehelyett fillérekre váltották szeretetét, lealacsonyították egy olyan szintre, amelynél ő fényévekkel többet ér. Többet ér és ezt már az első adandó alkalommal be is bizonyította. Köszönöm neki, hogy újra és újra büszkévé tesz, hogy minden nap megmutatja nekem, milyen a legigazibb szeretet, és köszönöm, hogy még sok éven át összebújhatok vele, megtapasztalni, hogy minden a lehető a legnagyobb rendben van.
S hogy kutyáink nem csak felénk, hanem egymás felé is mély ragaszkodást éreznek, mi sem bizonyítja jobban, mint ez a kép. :)
