Miután már mindenki megírta a miskolci CACIB eredményeket, én teljes lelki nyugalommal eltekinthetek ettől és szorítkozhatom a saját élményeinkre. Végtére ennek a blognak leginkább ez a célja. :)
Az első nap előtti éjszakán szinte egy percet sem aludtam, annyira izgultam. Izgultam, hogy hogy fogja érezni magát Pocok, mit fog szólni az egészhez, és különben is ezen a téren teljesen szűz voltam még. Hajnalban keltünk, ami önmagában csak azért volt szokatlan, mert szombat volt, de Pocok, azt hiszem, nincs annyira otthon a naptárt illetően, gondolta aludhat ő még. Amikor táska, ketrec, étel-, ital csomagolás volt soron, akkor már gyanúsnak tartotta a helyzetet, végül befutott Ati is és neki vágtunk az autópályának. Pocok átaludta az egész utat, mégsem pihente ki magát. Nem csoda, itthon általában minimum délig alszik. =)
Megérkezés és letelepedés után el is raboltam drága Zsargalt gyakorlás címén. Összességében már megint sokat köszönhetünk neki és gondolom, hogy a számlám csak gyarapodni fog nála a jövőben. :) Végülis valamennyire ő is tehet arról, hogy ilyen stádiumba jutottam a bulldog-mániában, tehát megérdemli, hogy rendszeresen nyagassam. =) Remélem, nem haragszik ezért most!
Pocok megismerkedett Austinnal is és legalábbis egy barátságot alapoztak meg a hétvége folyamán, habár erről nem készült fotó. Mindenesetre nagyon édesek voltak együtt, s persze külön-külön is azok.
Picikém átesett a tűzkeresztségen velem együtt, ami a kiállításozást illeti, a végeredménnyel elégedett vagyok, mindent figyelembe véve. Sőt, valójában néhány korábbi félelmem is eloszlott, mert olyan bírálatot kaptunk, amihez képest én rosszabbnak láttam a bébikémet. Most lehet felhördülni, hogy milyen anya vagyok én, ha nem a sajátom a legszebb csemete a széles világon nekem?! Nos, számomra ő a legszebb, legokosabb, legédesebb, leglegleg..., de igyekszem időnként objektívebb szemmel is nézni a dolgokat, a saját érdekünkben. :)
Annyira kimerítette az első nap a kicsikémet, hogy aznap nem is evett, egész hazaúton aludt, majd itthon is, szinte másnap hajnalig. Vasárnap ugyanis ismét Miskolc volt az úticél, immáron rutinosabban, kevesebb izgalommal.
Láttunk mindenféle vadállatokat út közben, például egy épp mosakodó nyulat, nyilván a húsvéti volt és már gyúrt a hétfőre. :D
A kiállításon sikeresen összeismerkedtünk egy ír farkas tenyésztővel és bűbájos kutyáival, nem is győztem simogatni az egyiket. Nekem ugyan valószínűleg sosem lesz ír farkasom, de egyik kedvenc fajtám, szintén gyerekkorom óta. Nem tudom miért, olyan szivet melengetően tudnak nézni a borzas fejükből és kicsit esetlennek tűnnek időnként óriási termetük miatt, legalábbis olyan kecsesek, mint egy balettozó zongora. Egyszóval imádnivalóak. :) Pocok igencsak eltörpült a másfél éves farkasagár mellett, ettől függetlenül jól kijöttek egymással.
Alapvetően az egész hétvége jó hangulatban telt nekünk, jó érzés hasonlóan megszállott emberek között tölteni az időt. Azóta gyűlnek a nevezések eljövendő kiállításokra, mert kitűnő szórakozás, ráadásul imádott bébikémmel lehetek. Ő egyébként most pár méterre tőlem ül és a füleit mozgatva figyel engem, nyelve hegye kidugva. :)
Végezetül néhány kép a kiállításokról.
